Az adventi koszorú története

Adventi koszorú

Az adventi koszorú első gyertyáját idén december 1-én kell meggyújtanunk – 2019-ben ugyanis ezen a napon veszi kezdetét az advent, vagyis az Úr eljövetelére való várakozás. Ezen a vasárnapon kezdődik meg a karácsonyra való készülődés, tágabb értelemben pedig az egész karácsonyi ünnepkör, mely advent első vasárnapjától egészen vízkeresztig tart. Az adventi koszorú ezen gyönyörű, várakozással teli időszak legszebb szimbóluma, mely ma szinte minden keresztény otthonban megtalálható.

AZ ADVENTI KOSZORÚ TÖRTÉNETE

Az adventi koszorú azon kevés szimbólumok egyike, melyeknek pontosan ismerjük a keletkezési időpontját: először 1839-ben készített ilyet egy német teológus és pedagógus, az evangélikus Johann Heinrich Wichern, méghozzá a németországi Hamburgban. Wichern egy olyan jelképet akart létrehozni, amelynek segítségével az általa gondozott utcagyerekek számára lerövidül a karácsonyig hátralévő idő. Az általa tervezett adventi koszorú egy kocsikerék volt, melyre húsz piros és négy fehér gyertyát rögzített. Koszorúja piros gyertyáit hétköznap, a fehér gyertyákat vasárnap gyújtották meg, a kész alkotást pedig az árvaház hálótermében függesztették fel, hogy a gyerekek minden nap láthassák. Wichern adventi koszorújának a várakozás megkönnyítése mellett az is nagy előnye volt, hogy a gyerekeknek segített elsajátítani a számolás művészetét is.

AZ ADVENTI KOSZORÚ VILÁGHÓDÍTÓ ÚTJA

Míg az eredeti, 24 gyertyás adventi koszorút ma már szinte csak bizonyos német városokban és közintézményekben használják, az egyszerűsített, négy gyertyával díszített változat alig száz év alatt meghódította az egész világot. Már 1860-ban fenyőágakból készített alapra helyezték, az 1920-as években pedig megjelent a templomokban is – az evangélikusoktól pedig hamarosan átvette a katolikus egyház is. Az 1930-as években az adventi koszorú használata megjelent az észak-amerikai szokások között is, majd gyakorlatilag az egész katolikus világban elterjedt.

ÖSSZETETT JELKÉPRENDSZER: MIT JELENT AZ ADVENTI KOSZORÚ?

Az adventi koszorú kör formája Isten végtelen szeretetét jelképezi, míg az örökzöldek használata az örök életbe vetett, katolikus reményt. A négy gyertya meggyújtási sorrendben a remény, béke, öröm és szeretet fogalmait jelképezi. És bár a katolikus egyházban a lila és a rózsaszín az időszak színei, az adventi koszorúkon ezek a színek kevéssé jelennek meg – a protestáns Angliában például a piros szín a domináns.

A MAI ADVENTI KOSZORÚK

A modern adventi koszorúk ezerféle színben, stílusban kaphatók, és számtalan kiegészítővel díszítettek. Mi az Ariosonál büszkék vagyunk arra, hogy adventi koszorúink – akárcsak más csokraink és virágdekorációink – kizárólag természetes alapanyagokból készülnek, és nagy szaktudású virágkötők kezei formálják őket tökéletesre, mielőtt üzleteinkbe vagy webshopunkba kerülnének. Emellett minden évben több alkalommal adventi koszorú készítő workshopot is tartunk, melynek során vendégeink szakértő kezek segítségével, maguk állíthatják össze saját adventi koszorújukat annak érdekében, hogy igazán személyes, és ízlésüknek leginkább megfelelő dekorációval kezdhessék meg a karácsonyi ünnepkört advent első vasárnapján.