Orchidea gondozása – minden, ami fontos

Orchidea gondozása

Az orchidea gondozása, az orchidea öntözése, az orchidea szaporítása és átültetése, valamint az orchidea ápolása sokakat érdeklő témák. Ennek oka, hogy mára az orchidea az egyik legnépszerűbb lakásban tartott dísznövény. Az alábbiakban minden olyan fontos pontot sorra veszünk, amely az orchidea gondozásához kapcsolódik.

Ebben a posztban az orchidea gondozását tekintjük át, tárgyaljuk az orchidea betegségeit és az ellenük való védekezést is, illetve részletesen bemutatjuk az orchidea átültetését és szaporítását.

Az orchidea gondozása: a növény alapvető igényei

Az orchideákról úgy tartják, hogy trópusi növények, ezért a gondozásuk körülményes. Ez azonban csak részben igaz, ugyanis mintegy 25 000 fajuk a sarkvidékek és a kifejezetten száraz, csapadékhiányos területek kivételével majdnem mindenhol előfordul. Köztük sok olyan hibrid van, ami a mi éghajlatunkon is kitűnően és könnyen nevelhető.

Nem véletlen, hogy dísznövényként nálunk is a legnépszerűbb virágok közé tartoznak. Ha néhány alapvető dologra odafigyelünk, az orchideák gondozása nem okoz nehézséget.

Az orchidea földje

Az alcím kissé megtévesztő, ugyanis az orchideákat nem virágföldbe, hanem speciális ültetőközegbe telepítik. Fontos, hogy ez a közeg laza szerkezetű legyen, levegős, jó vízáteresztő tulajdonságú.

Ha fán lakó (epifata) orchideáról van szó, a következő ültetőközeget javasoljuk:

  • 1 rész fehérmoha
  • 1 rész faszén
  • 3 rész fenyőkéreg

Amennyiben földben élő orchideánk van, egy lehetséges ültetőközeg összetétel:

  • 1 rész murva
  • 1 rész tőzegkorpa
  • 1 rész korhadt bükkfalevél általános egységfölddel keverve

Az orchidea öntözése

Ajánlott a heti egyszeri, bőséges öntözés, ehhez legjobb esővizet használni. Ha nem áll rendelkezésre, a felforralt majd lehűtött csapvíz is megfelelő.

Mivel az orchidea kedveli a magas páratartalmat, érdemes a cserép aljára kavicsokat, agyaggranulátumot elhelyezni. Így nem a növény gyökere áll folyamatosan vízben, viszont a szükséges nedvesség jelen van. Ez azért is jó megoldás, mert ahhoz, hogy a hajszálgyökerekbe is behatoljon a szükséges vízmennyiség, bőséges mennyiségű öntözővíz szükséges. Ezért inkább bőven öntözzük a növényt, a felesleget pedig egy óra múlva öntsük le a gyökérzetéről.

Legjobb, ha speciális, átlátszó műanyagból készült virágcserepet választunk. Így jól látható, mennyire száraz az orchidea gyökérzete, mikor szükséges öntözni. A fán lakó fajokat naponta többször permetezzük, főleg nyáron kell erre odafigyelni.

Az orchidea fényigénye

Az orchidea fényigényes növény, ugyanakkor a közvetlen napfényt nem szereti. Ezért a legjobb egy keleti és a nyugati fekvésű, belső ablakpárkányon tartani. (Az északi fekvésűeknél túl kevés, a délieknél pedig túl sok közvetlen napfény érheti a növényt, főleg nyáron.) Nyáron lombos növények, bokrok, fák alá is kiültethető.

Az orchidea és a légmozgás

Az orchidea szereti a légmozgást, fontos számára a friss levegő. Mivel a legtöbb orchidea trópusi eredetű, magas páratartalmat igényel. Ilyen környezetben viszont megnő az esély a rothadásra, penészedésre, gombásodásra. Ennek elkerülése érdekében minél szellősebb, levegősebb helyre érdemes az orchideát telepíteni.

Az orchidea ápolása

Az orchidea ápolásának fontos része a tápoldatozás. Erre azért van szükség, mivel a talajból, illetve a virágföldből nem tudja felvenni a szükséges tápanyagokat – hiszen nem földben gyökerezik.

A tápoldatot hígítsuk a gyári ajánlás felére-harmadára. Télen ritkábban, 3-4 hetente, nyáron viszont 2 hetente adagoljuk az öntözővízhez. A tápoldatban mindenképpen legyen nitrogén, foszfor és kálium, a magnézium is jót tesz. Klór és mész azonban kis mennyiségben is kerülendő.

Ökölszabály, hogy inkább több alkalommal adjunk a növénynek kisebb mennyiségű tápoldatot, mint ritkábban nagyobb dózist.

Az orchidea újravirágoztatása

Az orchidea trópusi eredetű növény, így megvan rá a lehetőség, hogy többször is virágozzon egy évben. Ennek érdekében, miután elvirágzott, metszük le a szárat a második vagy a harmadik ízköz felett. Ezzel serkentjük a növényt, hogy újra virágot hozzon.

Ebből a szempontból azonban kényes növény az orchidea, tehát sok egyéb feltételnek is teljesülnie kell az újravirágzáshoz. Ilyen például, hogy a nappali és az éjszakai hőmérséklet között legalább 5 Celsius fokos különbség legyen (de ha ennél több, az még jobb). Emellett megfelelő páratartalom és ideális mértékű légmozgás is szükséges.

Ugyanígy elengedhetetlen a megfelelő tápanyagok bevitele és az optimális mértékű öntözés, valamint a kellő mennyiségű napfény. Ha az összes feltétel ideális, és mégsem virágzik újra az orchidea, lehet, hogy átültetésre van szükség.

Orchidea betegségek, gyakori kártevők

Az orchidea kártevői

Tetvek

Az orchideát a levéltetvek és a pajzstetvek is megtámadhatják. Mindkettő apró, 1-2 mm-es rovar, amely a növény nedveivel táplálkozik. Ragadós mézharmatot választanak ki, amely fénylik a növény levelén, illetve a földre is lecsöpög. Szapora állatok, könnyedén átterjedhetnek egyik növényről a másikra.

Védekezés tetvek ellen: permetszerekkel, mint például:

  • Bioplant Flora
  • Vectafid-A
  • Biosect
  • Karate
  • Decis
  • Chess
  • Pirimor
  • Actara
  • Mospilan

Egyéb rovarkártevők

A tripszek 1 mm körüli nagyságú rovarok, amelyek a tetvekhez hasonlóan a növény nedveit szívogatják. Képesek elrejtőzni a növény száránál a földbe (ültetőközegbe), és így a permetezést túlélve újrafertőzhetik a növényt.

Védekezés tripszek ellen: Minimum 3 vagy 4 alkalommal érdemes permetezni az alábbi szerek valamelyikével:

  • Mospilan
  • Decis
  • Match
  • Actara

A takácsatkák is megtámadhatják az orchideát. Ezek az apró, nyolclábú, pókszerű rovarok is a növény nedveit szívják. A levelek hátán élnek, sokszor pókhálóra hasonlító szövedéket termelve.

Védekezés atkák ellen: atkaölő permetszerekkel, például:

  • Nissorun
  • Omite
  • Flumite
  • Sanmite

Csigák

A házas és a meztelen csigák is kedvelik az orchideát, és szívesen rágják meg a növényt.

Védekezés csigák ellen: Ellenük a vegyszeres csigaölő mérgek hatásosak, ezek azonban lakásban nem használhatók. Ezért az egyetlen lehetőség a csigák felkutatása és vegyszer nélküli, fizikai megsemmisítése.

Az orchidea betegségei

Vírusos betegségek

A vírusbetegségeket a tünetek segítségével lehet azonosítani:

  • mozaikosság (a növény eredeti, zöld színénél világosabb szabálytalan alakú elszíneződés)
  • a virágon annak alapszínétől eltérő színű foltosság

A vírusokat terjeszthetik az orchidea rovarkártevői, de az ember is átviheti őket egyik növényről a másikra. Ezért szaporításnál, metszésnél minden újabb növény gondozása előtt fertőtlenítsük az eszközeinket, és mossunk kezet (ha gumikesztyűben dolgozunk, akkor abban) alaposan, forró, szappanos vízzel.

Védekezés: A fertőzött növényeket nem lehet meggyógyítani. Ha egy orchidea megfertőződött, akkor mindig fertőzött marad. A fertőzés virágporral is átörökíthető, az utódok is fertőzöttek lesznek. Az egyetlen megoldás a megelőzés: a következetes, alapos fertőtlenítés.

Baktériumok által okozott betegségek

Az orchideák betegségeit okozó baktériumok a csigákhoz hasonlóan kedvelik a vizes környezetet, általában víz közvetítésével fertőzik meg a növényeket. A baktériumos betegségek tünetei a vizenyős, lágy tapintású foltok, amelyek gyorsan növekednek, végül barnás, majd fekete színt vesznek fel.

Védekezés: az összes szabadforgalmú réztartalmú permetszer hatásos. A permetezés akkor igazán hatékony, ha a növény a szokásosnál jóval szárazabb környezetbe kerül. Érdemes átültetni is ilyenkor.

Gombabetegségek

Levélfoltosságot okoznak, de a növény általában nem pusztul el.

Védekezés: gombaölő permetszerekkel:

  • Dithane
  • Kocide
  • Champion
  • Amistar

Botritiszes virágszirom-foltosság

Jellemző tünete a virágokon jelentkező, 1-2 mm kiterjedésű foltosság. A foltok előbb vizenyősek, majd beszáradás után szürkés árnyalatúak.

Védekezés: A tartósan párás levegő kedvez a betegségnek. A tünetek megjelenése után szüneteltessük a párásítást, így legtöbbször magától elmúlik.

Gyökérrothadás

A gombás betegségek speciális csoportja. Lassú lefolyású, mire észleljük, addigra gyakran a gyökérzet visszafordíthatatlan mértékben károsodik. Onnan ismerhető fel, hogy ha kivesszük az orchideát a cserépből, a gyökerei puhák, barnás színűek, ernyedten lógnak.

Védekezés: Távolítsuk el az elhalt gyökérrészeket, majd a Topsin M 70 nevű gombaölőszer 0,2%-os oldatát alkalmazzuk. Fél óra áztatás után szárítsuk meg a gyökeret, és ültessük át steril ültetőközegbe a növényt. Ezután három hétig jóval kevesebb vizet használjunk az öntözéshez. Csak annyit, ami éppen elég a növény életben maradásához.

Mire kell figyelni az orchidea átültetése során?

Az orchidea nem kedveli a gyakori átültetést, ezért törekedjünk arra, hogy minél később kerüljön erre sor. Ideális esetben 2-3 évente, vagy ritkábban ültessük új cserépbe.

Az átültetés indokolt lehet, ha:

  • az ültetőközeg elfáradt, régi, összeállt és gátolja a légáramlást
  • a növény kinőtte a virágcserepet

Az átültetés ideális időszaka a tavasz és a nyár, de ha a növény éppen virágzik, mindenképpen várjuk meg a virágzás végét.

Az orchidea a kisebb cserepeket kedveli, ha lehet, válasszunk speciális, átlátszó műanyagból készült cserepet. Ebben láthatjuk a gyökér állapotát és hogy mennyire vizes, mikor kell öntözni.

Az orchideát nem földbe, hanem speciális ültetőközegbe kell átültetni, ennek összetételéről bővebben Az orchidea földje című bekezdésben írtunk. Átültetés után 2-3 hétig ne, vagy alig locsoljuk a növényt, inkább a páradús levegő kialakítására ügyeljünk.

Az orchidea szaporítása otthon

Tőosztás

Az orchideát legegyszerűbben tőosztással szaporíthatjuk.

  • 1. lépés: A növényt vegyük ki a cserépből, ehhez először nyomogassuk körbe a hajlékony műanyagcserép oldalát. 
  • 2. lépés: Amikor a gyökérzet elvált a cseréptől, vegyük ki, és fejtsük le egymásról és az ültetőközegről a gyökereket. 
  • 3. lépés: Az elhalt részek eltávolítása után szedjük szét több darabra a gyökérzetet, majd a darabokat ültessük át újabb cserépbe vagy cserepekbe.

A tőosztás és az átültetés során nagyon fontos a megfelelő fertőtlenítés. Az új ültetőközeget öntsük le forró vízzel, és hagyjuk benne állni, így elpusztulnak az esetleges kórokozók. A használt eszközöket is fertőtlenítsük, és a kezünket is mossuk meg forró, szappanos vízben.

Orchidea szaporítás hajtások (keiki) segítségével

A hajtásos – más néven keiki – szaporítás alapja a száron kifejlődött hatás. Ezek a hajtások elvirágzás után vagy az oldalhajtásból fejlődnek ki.

  • 1. lépés: A hajtást hagyjuk megerősödni, hogy a levelei is kezdjnek előbújni. Addig ne nyúljunk hozzá, míg legalább 6 gyökere ki nem fejlődik.
  • 2. lépés: Ekkor nagyon óvatosan válasszuk le a növényről, és az új orchideát ültessük át egy másik cserépbe, a megfelelő ültetőközegbe.

Figyeljünk rá, hogy a növényt kisebb cserépbe ültessük, mert nem szereti a túl tágas helyet.

A kezdet: az orchidea megvásárlása

A phalaenopsis orchidea növény kaspóba ültetve webáruházunkból is megrendelhető. Ízléses ajándék bármilyen alkalomra, és a virágcsokrokkal ellentétben hosszú ideig a szoba dísze marad.

Az orchidea jelenleg fehér színben érhető el. Futárunk akár a rendelés napján kiszállítja Budapesten.